A Gyilkos-tó Székelyföld egyik legszebb és legmonumentálisabb tava. Keletkezéséről több népi eredetű legendát jegyeztek le. Orbán Balázs, aki utazásai során a székelyföldi legendákat is leírta nem tesz említést a Gyilkos-tóról szóló mondákról. A legendáról először Urmánczy Nándor ír egyik útleírásában, ahol egy öreg székely által elmesélt történetet örökít meg. A legenda szerint a Nagy-Cohárd barlangjában tanyázó rabló a ditrói vásárból elrabolta és barlangjába hurcolta a szépséges Ferenc Anikót. A lány sírt és segítségért könyörgött a hegy szelleméhez, mire a barlang falai megnyílottak és a lány kiutat talált. Az ijedtségtől magához tért rabló dorongjával akkorát súlytott a sziklára, hogy a hegy összeomlott és elzárta a völgyet, maga alá temetve a rablót. Az évek folyamán több változat jelent meg a legendáról. A néphit kapcsolatba hozza a gyilkos és a vörös jelzőket a legendával, miszerint a leomló hegy maga alá temette a völgyben legelésző nyájat pásztorostól és a felszivárgó vér sokáig vörösre festette a tó vizét.
Annak ellenére, hogy a Gyilkos-tó viszonylag fiatal képződmény, kialakulásának körülményei és ideje vitatott. Kialakulásakor a környéket elkerülték a kereskedelmi utak, gazdaságilag kihasználatlan és nehezen megközelíthető vidék volt. Herbich F. a Székelyföld híres geológusa 1838-ra teszi a tó keletkezésének idejét. Emellett az évszám mellett szólna az 1838 januári földrengés, mely februárban megismétlődött és elindíthatta a hegycsuszamlást. 1837 a másik évszám, mely mellett a rendkívül heves vihar és esőzés szolgál döntő érvként. Erről az időszakról ír Ditrói Puskás F. "Borszék története" című munkájában. "....Ez alkalommal szakadt össze a nagy víztömegétől átáztatott, a gyér talajánál fogva lecsúszott békási két hegy is a gyergyószentmiklósi havasokban, mely miatt az ott lefolyó patak feldugulván, a Gyilkostó képződött belőle..."
A Gyilkos-havas lábánál felhalmozódott törmelékanyag kialakulását és megcsúszását három fázisra oszthatjuk. Az első fázisban az elsődleges törmelék felhalmozódása jellemző, aminek idejét a periglaciális időszak utolsó szakaszára tehetjük. A második fázisban a kialakult törmelék alsó részének lassú mállása következett, végül a törmelék átázása, ami megindította az alsó agyagos rétegeken a csúszást és a völgy elzáródásához vezetett. Még ma is jól látható az a földnyelv, amely teljes szélességében lezárta a völgyet és a Nagy-Cohárd délkeleti lábának támaszkodik.
A tavat északon a Nagy- és a Kis-Cohárd, délnyugaton a Ló-havas, északnyugaton a Likas és a Kis-havas, északkeleten a Csíki-Bükk, keleten a Gyilkos-havas határolja. A Gyilkos-tavat négy állandó és tizenkét időszakos patak táplálja, legjelentősebbek a Juh-patak (Hagymás-patak), a Gyilkos-patak, a Veres-patak, a Likas-, valamint a Cohárd patak.
A tó eredeti neve Veres-tó volt, 1864-ig ezt a nevet használták a környék leírói. Orbán Balázs az 1864-es Erdélyi Múzeum Egyesület közgyülésen tartott előadásán Gyilkos-tóként említi tavat és viszi be a köztudatba. A Veres-tó nevet a tóba ömlő Veres-patakról kaphatta mely vöröses színű mészkőbe vágódott be és a hordaléka is vöröses árnyalatú. A mai nevet, pedig valószínüleg a Gyilkos-havasról kapta, ami jóval régebbi megnevezés a tó keletkezésénél, ugyanis az okiratok már 1773-ban említik, mint a Lázár grófok birtokát a "Gyilkos nevű havas" formában.
Forrás: Pál T. - Rab J. - Wild F. - Csíki K. kéziratai.
